Ne felejtsd el: az élet túl rövid ahhoz, hogy ne ünnepeld meg!
Az egész július 24.-én kezdődött... 7 éve. :) Amikor is éppen kórházban voltam, vénáson és Fefe barátom gyakran látogatott, főzött nekem, megnevetetett és egymásba szerettünk. Minthogy a tiltott gyümölcs a legédesebb, nekünk sem lett volna szabad ennyire egymásra találnunk, ugyanis akkoriban nekem egy atipusos TBC volt a tüdőmben, a sok-sok többi baci mellett, Fefe tüdeje pedig akkor még közel olyan jó volt, mint egy egészségesé. Nagy veszélyt jelentettem rá, nem is beszélve a jövőképünkről, hogy két rokkant ember együtt hogy tud boldogulni ebben a nagy világban, mit szólnak hozzánk majd az emberek, az orvosok és hogy vajon erősítjük-e egymást vagy inkább lehúzzuk.
De aztán az évek bebizonyították, hogy nincs mitől félnünk, mert a körültekintésünknek és Istennek hála soha nem kaptunk el egymástól semmit sem, fent tudjuk tartani magunkat (igazából Fefe engem, mert én sajnos 3 éve nem tudok dolgozni), mindenki elfogadott minket így, együtt és azóta bármi is történjen, a lelkünk minden nap boldog, hiszen minden körülmények között és ellenére szeretjük egymást! :)
Ilyen kapcsolatot kívánok mindenkinek és azt, hogy a mindennapi butaságok között se felejtsétek el értékelni a másikat... :)
Aztán 25.-én 8 hónapos lettem, tegnap pedig a névnapomat ünnepeltük. Ezt most nem szeretném részletezni, de megünnepeltük rendesen, annyi biztos. :)
Ha minden jól megy, akkor ma megyek az első rutin vezetés órámra, szóval szurkoljatok, hogy a kocsi és az oktatóm se essen szét :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése