1 hónapja & Rita néni templomi emlékezése

Eltelt már egy hónap mióta elmentél.
Nem akartál menni, de már nem kérdezték.
Még mindig csak remélni tudom, hogy valami értelme van a dolgoknak és csak én vagyok ehhez kishitű... 

Mi nem ültünk a TV elé, amikor lehetett egymást húztuk-tápláltuk, mint két energia töltet.  Például pont egy éve végig másztuk fél Budapestet.  Szép idő volt és igyekeztünk kihasználni aznap is minden pillanatot, együtt. Amikor elfáradtunk akkor lepihentünk a fűbe és szórakoztunk. Nem csak szerelem, de kölcsönösen legjobb barát, bizalmasok is.  Néha félelmetes volt, hogy már mennyire nem kell magyarázkodni, arc rezzenések nélkül is megértettük egymást még akkor is ha olykor különböző is volt a véleményünk.

2016. Augusztus 20.

Anna sosem volt gonosz senkivel. Sokan mondhatjuk, hogy igazi bizalmasunk volt. Ő viszont kevés bizalmasát merte terhelni problémáival, neki is voltak gondjai, de inkább mosolygott és nem azzal terhelt másokat. Ellensége nem, irigyei viszont, mint minden népszerű embernek azok voltak, bár most talán azok is elszomorodtak.



Többen jeleztétek, hogy nem hallották jól Rita néni emlékezését a templomban ezért most közzé teszem:

"Drága kicsi Pankám!
Drága kicsi Pankám, édes Annám!Így merlek szólítani, mert mindig így hívtalak, feljogosítottál rá, s akkor most miért is változtatnék  rajta?    Bevallom,   nehéz  megszólalnom,   de  megkönnyíti   mégis ezt a helyzetet számomra az az élmény és tapasztalat, hogy szenvedésed nagyobb próbái idején többször is beszélgettünk mi így: én beszéltem hozzád a telefonomat szorítva, s a  vonal túlsó végén csend volt. Kérted a  hangomat,  s én minden tudásommal és erőmmel,   szívem   minden   melegével   próbáltalak   a   szeretet   nyelvén   megszólítani Téged. De akkor sem, most sem üres csend érződött át, hanem valami kimondhatatlan szeretet   és   figyelem.     Akkor   a   szenvedés   ölelt   körül,   most hiszem, hogy a Mennyország öröme. Pankám! Diákként és kisgyermekként, de érett felnőttként is nehezen viselted, ha dicsértelek.   Most,   kérlek   nézd   el   nekem,   hogy   a   teljesség   igénye   nélkül   röviden felidézem mindannyiunk, minden jelenlévő előtt,   miket hagytál itt nekünk örökül magad után, mi mindenért kell hálát zengjünk az Atyaistennek, hogy közénk küldött,mi  mindenre tanítottál  minket. Mert  bizony, bár  sok  évig én  is tanárod lehettem, fokozatosan megéreztem, hogy én vagyok kettőnk közül a diák… Szóval, hogy ki kit tanít, rég nem kérdés már…Köszönjük Neked,  Panka,  hogy   szenvedő   és   beteg   emberként   tanítottál   minket   -egészséges és beteg embertársaidat egyaránt - az élet szeretetére és tiszteletére, hogy ez a teremtett   világ   gyönyörű,   és örülni   kell   benne   minden   pillanatnak.   Hála   a derűdért,   mellyel   bearanyoztad   a   Téged   ismerő   és   szerető   emberek   életét. Elválaszthatatlan volt Tőled a mosoly, mellyel mindenkit megajándékoztál, akire csak néztél. Nem fukarkodtál! S derűdhöz valami páratlan humor is társult. Amikor első tüdőátültetésed előtt álltál és fogyott napról napra a levegőd, akkor németül tanultunk együtt, mert az volt a vágyad, hogy orvosaidnak a bécsi klinikán németül köszönhesd meg, amit érted tettek. Én óvatosan vezetgettelek, aggódtam, nehogy túl terheljelek. Te ezt megérezve rátámaszkodtál az oxigént adó berendezésedre, mintha egy fotel karfájalenne, s rám nevettél, mondván, ilyen keleti kényelemben azért keveseknek adatik meg, hogy nyelvet tanulhassanak. Derűs és vidám lélekkel éltél itt közöttünk.Őrzök   több   emléket,   melyeket   egy-egy   ünnepre   kaptunk   Tőletek.   Most   a legfontosabb   számunkra   egy angyal. Egy hófehér kerámia angyal s mellette egy különös ledes mécses. Fefétől nem rég tudtam meg, miért is olyan különös.  Ez a kis fehér műanyag darab egy sajátos smájlit küld felénk. Te magad  rajzoltad rá. Most már tudom, elküldted vele örökül lelked derűjét. Tanítottál arra is, hogy tudatosan éljünk, hogy figyeljünk az időre. Valami egészen különleges módon kezelted az időt. Tudatosan éltél, egy percet sem fecséreltél el. Soha nem   felejtem  el,   hogy   12.   osztályos   korodban   hetente   háromszor  volt   első   órám nálatok. A második emeletre kellett feljönnöd, előtte  hajnalban több órát inhalálnod.
És   Te   egyszer   sem   késtél   el!   Életedet   nézve,   mintha   a   Prédikátorok   könyvéből olvasnám: mindennek megvan a maga órája, a maga ideje az ég alatt Bennem és talán sokunkban maradt olyan érzés, hogy mulasztottunk, elmulasztottunk egy   látogatást   nálad,   egy   telefonhívást,   egy   hogy   vagy-ot.   Köszönöm,   hogy   arra sarkallsz   egész   lényeddel,   minden   itt   hagyott   emlékkel,   hogy   bánjunk   jól, tudatosabban az idővel, mert csak az Istennek van uralma fölötte…S   hogy   említettem   a   német   tanulásodat,   hát   valami   csodálatos   alázattal   tudtál   a tanuláshoz állni. Köszönöm, hogy példát adtál, persze nem harsogva, hanem szép csendesen az angyali szorgalomról és alázatról. Mindegy volt, hogy nyelvet tanultál,vagy érettségire készültél, autóvezetési ismereteket gyűjtöttél, vagy belátva, hogy nem mehetsz egyetemre, bár eredményeid és leginkább tehetséged miatt ott lenne a helyed,az OKJ-s képzést is komolyan vetted. Minden eredményedért megdolgoztál, semmit nem kértél ingyen. Soha nem éltél vissza betegségeddel, de nem is irigykedtél azokra,akik egészségesek. Legfeljebb nem értetted, hogy miért nem boldogok, például azért hogy tanulhatnak.Mert kicsi Pankám tudtad, hogy az emberfiának a tálentumokkal el kell számolni. S hála azért is, hogy megmutattad, a tehetséggel feladatot kap az ember, nem hűsölhet annak árnyékában.  Emlékszem, mikor   lassan egy éve a Kékesre  másztunk veled,Kavafisz versét adtam neked. „Ha majd elindulsz Ithaka felé, válaszd hozzá a leghosszabb utat, mely csupa kaland és felfedezés. Állj meg a föníciai pultok előtt, válogass a jó portékák között, ébent, gyöngyházat, borostyánt, korallt, és mindennemű édes illatot, minél többet az édes illatokból.Járj be minél több egyiptomi várost, s tanulj tudósaiktól szüntelen. Csak minden gondolatod Ithaka legyen; végső célod, hogy egyszer oda juss, de ne siess az úttal semmiképp.”Jelezted utána, hogy tetszik, és hogy érted. Mert Pankám, minden gondolatodat, egész életedet a végső célod ölelte át és ezért gyűjtögetted a lélek kincseit. 
Hála neked, hogy ebben a mai világban, ennek a mai világnak megmutattad, hogy lehet úgy is hinni az Istenben, mi több, tanúságot tenni az Ő végtelen szeretetéről és irgalmáról, hogy nem harsogod az Ő nevét, de minden cselekedeteddel neki élsz, s tanítását követed. Isten embereként éltél itt közöttünk. Hiszem, hogy rengeteg embernek, hívőnek és nem hívőnek is példát és mintát adtál.Apostolkodtál, de nem harsogva, hiszen ez nem fért volna össze szerény és bölcs lényeddel. Köszönöm, hogy kérted az   imát.   S   hitedről   mesélt,   hogy   megnyugtatott,   több imacsoport is fohászkodik  Érted. Egykori iskolád, a Prohászka  kápolnájában évek óta minden tanítási nap reggelén szállt Érted ima a Szűzanyához, s ígérem, Panka, hogy ezután   is   száll.   Többször   kérdezted:   ugye   nem  hagyják   abba?   Nem,   Panka,  nem hagyjuk  abba. És az imában találkozhatunk, mert eddig is így hittük. Hát ezután hogyne hinnénk??!!Hálás vagyok azért, hogy a kudarcok, a sérelmek, a bántások elviselésére is mintát adtál.   Mert   ért   sok   csalódás,   fájdalom,   kaptál   sebeket   lelkedben   is,   nem   csak   a testednek kellett kibírni a fájdalmat. Emiatt  soha nem voltál haragos, csak szomorú.Bántott az emberi kicsinyesség, nem értetted, nem ismerted ezt a beszédet. Köszönöm,   hogy   bebizonyítottad,   a   küzdelem   nemesíti  az  embert.   Mindig   voltak céljaid, s azokért emberfeletti erővel voltál képes küzdeni. Volt, hogy egy pár fekete bakancs volt a cél, s ezért még szakszerűbben inhaláltál, mint előtte, és képes voltál étvágy nélkül is lebirkózni falatokat, hogy erősödj, hogy tényleg tiéd legyen az a bizonyos   bakancs…  Aztán   mennyit   küzdöttél   a   levegőért,   s   micsoda   erőt   adtál másoknak, betegeknek, elesetteknek, hogy ne adják fel! Csodákat értünk meg, mikor felálltál  újra és újra, kezdted egészen az elejéről, mert hitted, tudtad, hogy feladatod van, kiválasztott vagy. S hála az Úrnak, Fefével, akivel Isten előtt házasságot kötöttél,mindig megtaláltátok együtt a módját, a technikáját, hogyan és honnan lehet újra erőt meríteni a holnaphoz. Aztán,-     talán   most   mosolyogsz   is   a   szavaimon,   -   megmutattad   nekem,   a magyartanárnak, hogy az infokommunikációs eszközök –  a net, a facebook, egy blog, sms, egy  like  igenis  nagy dolgok eszközéül szolgálhatnak, ha lélek szerint, jól és okosan élünk velük. S tényleg, hiszen több mint 5000 követője van a Csak levegőt blognak, melyet igazából ketten írtatok, Te és Fefe, s melyet olvasva az ember  érzi, hiteles, ihletett és színtiszta irodalommal találkozik.  Azt is bebizonyítottad, hogy lehet a médiát is jó célokra használni, s főleg másokért! Hiszen elmondtad több tv műsorban is, hogy feladatodnak érzed, hogy informáld a világot erről a sokak által ismeretlen betegségről.   Szinte   megszállottként   tudtál   másokról,   betegtársaidról   gondolkozni. Elég, ha csak a Kékes megmászására gondolunk, csodálatos ahogy ott az embereket meg tudtad szólítani és ahová hátadon vittél fel jelképesen, a pólódra írott nevekkel
embereket, akik nem tudtak veled tartani, pedig szívesen jöttek volna. Gondod volt rájuk. Közszerepléseidet kizárólag és egyedül másokért vállaltad. Hála érte. Egy beszélgetésünk alkalmával arról gondolkoztunk, hogy mennyi fontos értéket tart ma a világ közhelynek, milyen gyönyörű szavak veszítik el lassan fényüket. Te azt állítottad, hogy csak rajtunk áll, mit engedünk közhellyé alacsonyodni az életünkben.Neked tartalma és értéke volt a szeretet szónak. Pankám köszönjük Neked, inkább Neked és Fefének, hogy megmutattátok, létezik ma is igaz és őszinte szerelem, s nem avítt dolog, ha a lány királylány s a fiú lovag és így élnek a legmélyebb emberi tisztelettel   és   szeretettel   egymás   iránt.   Méltósággal   éltétek   meg   a   szerelmet,vigyáztatok rá. S hiszem, hogy örökké tart. Pankám, köszönöm, hogy tanítottál minket arra is, hogy embertársaink iránt hálásak tudjunk lenni, s ezt ki is fejezzük, hogy tudjunk köszönetet mondani. Utolsó óráidban kérted Férjedet, hogy továbbítsa embertársaid felé háládat és köszönetedet mindenért,s kérted a bocsánatát mindenkinek, akit akaratodon kívül megbántottál. Szenvedéseid óráiban is másokra gondoltál. Hála Érted, hogy itt voltál közöttünk.Panka, Anna rengeteg embernek hiányzol most! Mindenkinek mást jelentettél, mert lényed egyedisége abban is megnyilvánult, hogy képes voltál mindenkinek azt adni magadból, amire az illető vágyott. Tudom, van, akinek az   Életet   jelented,   van,   akinek   egy   barátot,   megint   másnak   tanítót,   vagy egyszerűen mintát a küzdelemhez. Kérem a Mennyei Atyát, hogy világosítson meg minden   szomorkodót   következő   feladatáról   és   adjon   erőt   és   kitartást annak vállalásához. Igyekeztem, Pankám már emlékezésem elején rögzíteni, hogy nem búcsúzom, csak emlékezem. Mert a várakozásnak van most ideje itt az ég alatt. Megerősítettél ebben az utolsó sms–eddel, melyet az előtt a bizonyos hajnal előtt, még az esti órákban küldtél nekem. „Szeretlek örökre már.”  Az évek óta felajánlott tegezést életedben először itt és ekkor használtad felém…  Neked, drága kis Pankám kívánom, hogy élvezd a szentek és angyalok társaságát,Istenünk végtelen szeretetét és a levegőtlenség rabságát immár ledobva a végtelen szabadságot, melyet csak a Mindenható közelségében élhetünk át igazán. Hiszem, hogy találkozunk!"