Nem tökéletes életet akarok. Hanem boldogot... és ezért megtennék bármit :)
Hát most van is munka rendesen... :)
A képen épp Bird-özök. Nem madarat fogok, ez inkább egy váltakozó pozitív nyomású légzéstámogatási eszköz, ami segít mélyebbre juttatni a levegőt (szó szerint benyomja). :D
Sokat bördöztem (hadd mondjam így :) ) korábban is, de akkor sokkal nehezebb volt, most szerencsére még egész nagy a légzőfelületem: 1,5 liter. Vagyis, ha azt nézzük, akkor egy ásványvizes palack, úgyhogy jó lenne még fejlődni, szeretném elérni a 60%-ot legalább, mert akkor tudtam menni jobbra-balra, ahogy szeretek. :)
Hétfőn volt egy mélypontom, apa elvitt nyaki ultrahangra a pajzsmirigyem miatt, majd CT-re kellett mennünk, de akkor már nem nagyon bírtam a sétát, sem erőnlétben, sem légzésben, mivel szombat óta oxigén kellett.
Apa szerzett egy harci szekeret (tolószéket) és átküzdött engem a másik kórházba. Szépen kivártuk a sorunkat, mindent megcsináltunk, de nagyon elfáradtam a végére.
Anyunak se kellett sok: jött és segített napközben mindenben: összekészíteni az inhalálást, a kaját, az ágyat.
Na és itt a szomorú rész vége!
Mert ma már végre jobban érzem magam, a pulzusom és a vérnyomásom is a helyére áll (egyszer 150, utána 80...), nincs lázam, se hőemelkedésem, már nem szédülök annyira, kapok levegőt, nem kell oxigén, tudtam enni, nem fáj semmi, na és satöbbi satöbbi :D
Elkezdtem kapni egy gombaölőt szájon is, mert az inhalálással nem sikerült kiírtani, de az annyira elvitte a gyógyszerszintemet (a kilökődésgátló miatt a tüdő korának megfelelő gyógyszerszintet kell tartani), hogy ma este nem is kellett bevennem a kilökődésgátlót! Nahát, 3 éve minden reggel és este 8-kor csörög a telefonom, hogy bogyók! Előtte-utána nem kajaszünetet kell tartani, most meg akkor ettem amikor akartam... Teljesen meglepő eltérni a rutintól :)
Holnap bronhoscopia, megint megkukucskálnak belülről és ha szép, akkor tudnak mintát is venni, hogy van-e kilökődés!
Izgulok! :)
Izgulok! :)
Csak keményen!! Te vagy az erősebb! puszi és ölelés <3
VálaszTörlésNézd meg ezt a képet!
https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/q81/p480x480/16998901_1296220603804401_7751240713606536853_n.jpg?oh=74f8c784c3dad5456d51d2f72ccede33&oe=5936D71E
<3 Gondolunk Rád! Csak így tovább! ;) Puszi!
VálaszTörlés